MOTOROS TÚRÁZÁS 2. - további kalandok Európa útjain
Szerző: Dobos Zoltán - Szimcsák Attila
Kiadó: Rhino Motors Bt.
Kiadás éve: 2017
Az első könyv sikere arra ösztönzött minket, hogy folytassuk az írást. Újabb kalandok, még mindig Európában. Hasznos túratippeket adunk az országhatárhoz közeli motoros utakra, vagy éppen prémium kalandokra invitálunk.
A könyvet olvasva eljuthatsz Svájc legszebb hágóira vagy a Pireneusok pazar szerpentinjeire, miközben egész Katalónia a történelmi népszavazás következményeitől forrong.
Köszönjük, hogy olvasol minket!
Várunk egy túránkon, éld át velünk a Rhinos életérzést!
Üdv! Zomax
Részletek a könyvből:
Katalán kalandok
A vasárnapi katalán függetlenségi népszavazás okán a katalánok utcára vonultak és a keddi napra általános sztrájkot és útlezárásokat hirdettek. Basszus, hogy ezt nem tudták hétfőn csinálni, amikor mi még Andorrában voltunk! Az egyébként nagyon kedves és barátságos tüntetők elmagyarázták nekünk, hogy innen bizony sehová, max. visszafelé! És ha itt még valahogy át is jutnánk, akkor is tíz kilométer múlva újra lezárásba futunk. Mikor mondtam neki, hogy pedig nekünk estére Barcelonába kell érnünk, akkor az égre pillantott, fújt egyet és lemondón azt mondta, hogy Barcelona hermetikusan le van zárva.
Azzal megkínált minket egy zacskó keksszel és egy üveg vízzel és visszament a tömegbe tovább képezni a blokádot. Na, ment a vakarózás, hogy akkor most mi legyen. Már azon tanakodtam, hogy visszamegyünk Andorrába és majd holnap lejövünk, de hát a szállások ki vannak fizetve... Az agyam zakatolásából és végtelen ciklusba kerüléséből Szimi zökkentett ki, aki a tüntetők kekszét majszolva tápanyaghoz juttatta az agyát, így gondolatok szállták meg. Azt mondta: „Nehogymá’ ne menjünk tovább!” Komolyan mondom, a gondolat teremtő ereje megint bebizonyosodott, mert amint kekszropogtatás közben kibökte ezeket a szavakat, a nyüzsgő tömegből kilépett a srác, akivel az előbb beszéltünk, és felénk sietve azt mondta, hogy szerencsénk van, mert a forradalmi tanács úgy határozott, hogy 10 percre kinyitják a blokádot és akkor átmehetünk. És tényleg, nyílt a blokád és mi huss, mint a kalitkából kiszabadult kanári, továbbhaladtunk. La Seu d’Urgellnél rátértünk a C-462-es útra, ami egy keskenyebb, gyengébb minőségű, alsóbb rendű út, még csak csík sincs a közepén. Most azonban amellett, hogy csodaszép vidéken vitt keresztül, ideális volt abból a szempontból is, hogy egy ilyen kicsi, zergebaszta ösvényen nem valószínű, hogy blokádba ütközünk. A következő majd 100 kilométeren nem is volt senki az úton, így a kellemes napsütésben szinte faltuk a kanyarokat és messziről csodáltuk, ahogy a távoli hegygerincen átbukó felhő, mint a túlcsorduló korsó pereméről leömlő sör habja, hömpölygött alá. A gyönyörű látvány ugyanakkor gyanakvással töltött el, mert a kép kísértetiesen hasonlított egy pár évvel ezelőtti horvátországi drámához, amikor is Senjből verőfényes 20 fokban tekertünk felfelé a 23-as úton és a Velebit-hágón hasonló módon dőlt át a felhő. Az út persze akkor is pont ott bukott át, ahol a gerinc a legalacsonyabb (nyilván), és így pont belemotoroztunk a lezúduló felhőbe. A csodálatos látvány mögött dermesztő 4 fok fogadott és olyan köd, hogy a műszerfalat alig láttam, nemhogy még az utat. Dideregve, elakadásjelzővel csorogtunk hússzal lefelé az út közepét jelölő csíkot követve. Ez a bevésődött élmény a lezúduló felhők láttán most ismét előjött. Csak nem ismétli magát a történelem!? – nyugtattam magam, hisz még oly messze van, és addig biztos elfordulunk valamerre. Akárhogy is kanyarogtunk jobbra-balra, végső soron határozottan közeledtünk a jelenséghez. És hogy rövidre zárjam, persze, hogy pont ott bukott át ez az út is, ahol dőlt a felhő, itt is hűvös volt a túloldalon, de szerencsére nem annyira. Szimit meg kellett várnunk, mert ezen a szakaszon annyi fotótémával találkozott, hogy utána nem győzött utolérni bennünket. Mintegy 90 kilométert mentünk a C-462-es úton blokád nélkül, a Pantà de la Llosa del Cavall víztározó alatt kifejezetten jó tempóban. Solsonához érve azonban a C-55-ös úton ismét blokádba botlottunk. Itt traktorokkal zárták el az utat, és amíg a katalán rendőrökkel alkudoztunk, addig egy csapat traktor mögöttünk is elzárta a körforgalmat, két tűz közé szorítva minket. A rendőrök szerint mindegy, hogy hol rostokolunk, mert sem éttermek sem benzinkutak nincsenek nyitva, így hiába is akarunk a városkában beülni valahová ebédelni, úgy sem tudunk. Továbbmenni sem lenne érdemes, mert a következő nagyobb város Manresa, hermetikusan le van zárva, onnan úgysem jutnánk tovább. De legalább megtudtuk tőlük, hogy a sztrájk este hatig tart, utána elvileg feloldanak minden blokádot. Azonban néhányan jelezték, hogy nem óhajtanának hatig az úton dekkolni, és hogy egyébként is simán elférnénk a traktorok között, vagy a szervizúton. Tanakodás közben egyszer csak azt vettük észre, hogy az emberek kezdenek elszivárogni, elnéptelenednek a traktorok és még a rendőrök is eltűnnek. Hát, persze, szieszta! Mi azonnal kihasználtuk a lankadó figyelmet és Cimbi nyomban előregurult feltérképezni a lehetőségeket. Amikor láttuk, hogy a szervizúton simán átmegy a traktorok között és még csak nem is lőnek utána, mi is felbátorodtunk és átgurultunk a blokádon. Basszus, nem volt ott senki! Lezárták a traktorokat az út közepén és leléptek ebédelni! Azért vannak dolgok, amiket még egy forradalom sem tud megváltoztatni. Mindenesetre mi megragadva a lehetőséget, tovább loptuk a kilométereket Barcelona felé. Manresáig nem is volt semmi esemény, bár az igaz, hogy nem találtunk nyitva se éttermet, se benzinkutat. A Szimi már hisztizett nekem az Interphone-ban, hogy éhes, annak ellenére, hogy az első blokádosoktól kapott kekszének a végét az imént falta fel, miközben én alkudoztam a rendőrökkel az átjutásról. Épp azt vitattuk, hogy hiába hisztizik, hogy álljunk meg, ha egyszer nincs nyitva semmi, amikor felérhetett a keksz az agyába, mert hirtelen megint bemondta a frankót: „Egy McDonald’s kell! Az tuti nyitva van, mert olyan nincs, hogy egy Meki zárva legyen!” Esküszöm, amint kimondta, épp egy hosszú balosból jöttünk kifelé úgy száztízzel és az út jobb oldalán egy óriásplakáton egy nagy McDonald’s reklám virított, hogy már csak 3 km előre. Basszus, azért így utólag megnézném az összetevőket, hogy mi volt abban a tüntetőktől kapott kekszben. Mindenesetre lelkesen húztuk neki, így, a dupla sajtos, baconos McRoyal ízével a számban értünk be Manresába. A bevezető körforgalomban azonban megtorpant a forgalom, kicsit előregurultunk és látom, hogy már megint egy blokád. Ezúttal azonban már magabiztosan gurultam oda a rendőrhöz, aki rögtön kérdezte, hogy hová akarunk menni. Mondom neki, hogy most így először a McDonald’s-ba, aztán majd Barcelonába. Aszongya határozottan: „Meki az nincsen itt.” Mire reflexből mondtam neki, hogy: „Az nem igaz! Az előbb láttam a plakáton.” Hirtelen átvillant az agyamon, hogy lehet, hogy nem kellene egy pattanásig feszült helyzetben lévő rendőrrel a McDonald’s-ról vitatkozni, de azért minket is meg lehet érteni, mert ha a Szimi éhes,akkor az is egy puskaporos hordó! Szerencsére a jóindulat munkálhatott a rendőrben is és beugorhatott neki valami (vagy csak bekamuzta), mert hirtelen azt mondta, hogy menjünk arra, és mutatta a következő kijáratot. És télleg, alig két kilométer múlva ott volt a Meki. A hirtelen extázist hideg zuhany módjára hűtötte le a felismerés, hogy a parkolója viszont üres volt. És szembesülnünk kellett a lehetetlennel, zárva volt a Meki! Továbbálltunk hát, de legalább a blokádot kikerültük és folytattuk utunkat déli irányba, Montserrat felé, a BP-1101-es úton. A blokádok már nem is zavartak egyáltalán, mert mindig megoldottuk valahogy a továbbjutást, sőt némi izgalmat csempésztek a kalandba. Az viszont határozottan kezdett zavarni, hogy nem tudunk ebédelni, pláne, hogy a Szimi durcásan duruzsolta a fülembe, hogy még Manresában látott egy pizzériát,ami nyitva volt, és ha én észrevettem volna, akkor már kajálhatnánk. Ekkor egy bukkanós jobbosban a bal perifériámban elmosódva, bokrok takarásában elsuhant pár asztal, ahol emberek ültek. Elvből nem szeretek visszafordulni, de most egy nagy satu után visszagurultam és szerencsénk volt, mert egy jó kis családi étterembe botlottunk, na ők nem szrájkoltak! Bölcsen a helyi motorosokat és bennünket is gyorsan és szakszerűen kiszolgáltak, a spéci motoros menüvel. Paradicsomos kenyér olivával, valami tört krumpli, törtbab, és a végén kolbász. A Szimi is megnyugodott, kisimult az arca, így elégedetten indultunk tovább Montserrat felé.
Határmenti gyöngyszemek
Zalakomárnál ráhajtottunk a7-es főútra és Nagykanizsát északról kerülve haladtunk Letenye felé. De még mielőtt elértük volna azt, észak felé fordultunk, és olyan kis falvakon hajtottunk keresztül, mint Bázakerettye és Iklódbördőce, meg Lispeszentadorján, amiket vezetés közben el sem lehet olvasni rendesen a tábláról. Ha meg akarod tudni, merre jársz, ahhoz meg kell állni és lebetűzni. Komolyan mondom, egy Csömödér már tiszta felüdülés volt! Legalább húsz ilyen kis településen jöttünk át, már komolyan szédültem is a betűzéstől, de azt vettem észre, hogy a településeken áthaladó fő utak tekintetében összesen csak négyféle utcanévvel találkozhatunk: Rákóczi út, Kossuth út, Béke út és Fő út.
Na, jó, legyek megengedő, Petőfi, Ady és esetleg még Dózsa György neve bukkanhat föl itt-ott, de aztán ennyi a kreativitásnak. Egyedül Dömeföldének volt elég vér a pucájában, hogy ne valamely nemzeti nagyságról, vagy a magyar–szovjet megbonthatatlan elnyomásról, hanem saját magáról nevezze el a főutcáját Dömeföldi útnak! Az egyik leginkább elterjedt név, a Fő út pedig már annyira ingerszegény és kreativitáshiányos, hogy nagyon keresve is a gondolatokat, csak azt az egy pozitívumot tudom mellé állítani,hogy legalább könnyű leírni. Ez a vidék is vegyes gyermekkori emlékeket szakított fel belőlem, minthogy apai ágon a Tisza mellől, a mély magyar vidék legalsóbb bugyraiból származom és ennek folyományaként első évtizedem számos nyarát töltöttem faluhelyen. Ezen alkalmakkor kitörölhetetlenül égett bele a hipotalamuszomba a gulyáskommunizmus építészeti folklórja, a Kádár-kocka, mint a kor uralkodó családi ház típusa. A legtöbb utcafrontján két ablakkal és az ablakok által meghatározott sávban eltérő színezéssel, minimalista dizájn esetén csak két csíkkal a parapet és az áthidaló vonalában. De az uniformizálás ellenére akkoriban is volt olyan, aki ki akart törni a kommunista egyhangúságból, csak épp a megfelelő ízlés hiányzott hozzá. Így eshetett meg, hogy bár negyven év előtti az élmény, de mai napig rémálmaim szereplője az a ház, amit extrovertált tulajdonosa, a kor trendjének megfelelően, az ablakok vonalában kéttónusúra festett, de sajnos rózsaszínben. És hogy kihozza a dologból a maximumot, a falra kisebb-nagyobb tükördarabokat illesztettek a vakolatba. De több százat! Napsütésben úgy nézett ki az egész, mint egy puncsos minyon és egy diszkógömb szerelemgyereke. Na, ilyen „tükrös házat”, ahogy a családban hívtuk, azóta sem láttam, de tény, hogy a Kádár-kocka még ma is uralja a magyar vidék képét keleten és nyugaton egyaránt. A vidéket járva az érkező impulzusok pedig heves érzelmi hullámzást idéznek elő bennem a könnyes meghatottságtól egészen a hányingerig terjedő spektrumban. Ebben a különös hangulatban érkeztünk meg Lentibe, amit egykoron sorállományú katonaidejüket töltő ifjúkori motoros cimboráim csak félelemtől remegő, elcsukló hangon mertek kiejteni a szájukon, miután gyanakvóan körbenéztek. Valami büntető század lehetett ott, ahová még a parancsnokokat is büntetésből küldték, el lehet képzelni! Szóval az újabb emlékek további árnyalatokkal bővítették a palettát és én éreztem, hogy meg kell állnom a MOL-kúton, mert különben túlcsordulok. A rövid pihenő jól is jött, túlcsordítlanítás, majd gyors tankolás után továbbgurultunk északnak a Csesztreg, Kerkafalva, Nagyrákos vonalon az Őrség felé. Magyarország egyik legvarázslatosabb és legkarakteresebb táján, az Őrségben mintegy két órát gurulgattunk fel s alá és szívtuk magunkba a hely fantasztikus auráját. Sőt mi több, kultúr program gyanánt meglátogattuk az őriszentpéteri, Árpád-kori Szent Péter Apostol templomot, amit olyan faján összeraktak a 13. század elején, hogy még mindig áll. Továbbindulás előtt még, a parasztromantika jegyében, felfrissítettük magunkat az útszéli egykaros kútból és rövid tekergés után már a Kétvölgy-kilátóból, egy fából épített kilátótorony tetejéről néztünk át Szlovéniába és Ausztriába. Kétvölgy településről az ő saját főútján, a Fő úton gurultunk ki, hogy aztán nem egész hat kilométerrel odébb Felsőszölnök főútjára, a Fő útra lyukadjunk ki. Nem mondok semmit. De ha valaki azt hinné, hogy ezzel vége, az nagyon téved, mert alig öt kilométerre ott van Alsószölnök, aminek a fő utcáját, ahová begurultunk, senki nem találná ki, hogy hívják… hát persze, hogy Fő útnak! És most ezen logika mentén találja ki mindenki, hogy hívják Alsószölnök központjából nyugat felé,az alig egy kilométerre lévő osztrák határ felé menő utat! Remélem mindenki hangosan mondta, hogy Határ útnak! Na, de mindegy is, mi úgysem erre mentünk, hanem tovább a Fő úton Szentgotthárd felé, de előbb még üde felfrissülésként átmentünk a rebellis Rábatótfalun, aminek a főutcáját Tótfalusi útnak hívják.
Adria kanyarvadász
Már két óra is bőven elmúlt, amikor a kajakómától legyengülve, nagy nehezen rávettük magunkat a mozdulásra, kivonszoltuk magunkat az óvárosból, és volt már vagy három óra, amikor visszaindultunk. Ekkor még kellemes 25 fokban karcoltuk az íveket visszafelé, hogy a másik sávban is meg legyen rajzolva, mígnem Karlobag fölött megmutatta magát az Úristen. Egy „kis” esővel, némi „szellővel” és mintegy 15 fokos lehűléssel fűszerezte meg a hazaútunkat. Azonban mindezeket az apró kellemetlenségeket feledtette az élmény, ahogy Kárló, kapva az eső kínálta lehetőségen, tesztelte az interneten frissen beszerzett eső poncsóját! Hát kérem, ezt nem tudom leírni! Esküszöm poncsó volt!
A lényeg az, hogy első felvételkor még elégedett lehetett vele Kárló, mert a poncsó-szabásból adódóan kényelmesen bő volt, így nem tapadt a kissé már vizes ruhához. A győztesek fölényes tekintetével nézett minket, ahogy feszegettük magunkra a nejlont miközben ő már rég magára dobta a cuccot. Viszont amikor elindultunk, váratlan dolog történt: a poncsó lobogott a menetszélben. De úgy istenesen csapkodott, és amikor nagyobb tempónál a légörvények az arcába fújták és már nem látott ki mögüle, akkor egységesen megálltunk, és megvártuk, hogy levegye. Sírtunk a röhögéstől. Ezért az élményért, de csak ezért én azt mondom, megérte az a pár csepp eső! Ez jó lecke volt, mert kiderült, hogy a bő, patentos poncsó, ami evezéshez, horgászáshoz és minden egyéb, menetszéllel nem járó tevékenységhez ideális, az motoron használhatatlan!”……„ Szóval megint csak nyílt optimizmussal, csordultig telt szívvel, álltunk rá az M7-re egy rövid eligazítás után nyolc órakor. Három csoportra osztottuk magunkat, hogy mozgékonyak maradjunk. Elöl ment vezetésemmel a Gepárd csoport (ennek a későbbiekben lesz még jelentősége!), majd Sas csapat a Szilárddal és végül a Szimi vezetésével egy még meghatározhatatlan identitású csapat, egy-két perces lemaradással. Útközben a kellemes napsütést egyre többször zavarta felhő, majd a Zamárdi kihajtónál el is eredt az eső. Nem kellett hozzá ötszáz méter és az első demoralizáló jéghideg csepp be is jutott a csizmám belsejébe és megkezdte azt az alattomos aknamunkát, ami még majd ötszáz kilométeren keresztül jól „elszórakoztatta” a lábujjaimat. A Shell-kútra már szakadó esőben érkeztünk. Az ott csatlakozók elmondása szerint alig tíz perccel előttünk érkezett a retek, úgyhogy gyorsan tekertünk is tovább, hátha ki tudunk menni alóla. Sajnos innentől a helyzet csak súlyosbodott. Amikor azt gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet, nos a helyzet még akkor is kissé tovább romlott. A benzinkúton begyűjtött valamicske meleg kb. 2 kilométerre volt elég csupán, ezt követően elkezdtem masszívan fázni. Ugyan a markolatfűtés sokat segített, égette rendesen a tenyeremet, de a hőterjedés már valahol a csuklóm környékén elakadt, így abból a testem többi része nem kaphatott semmit. Mindenesetre a lábujjaim, a mellkasom meg a vesém örömmel üdvözölték, hogy legalább a tenyeremnek melege van. Nekik csak a csalfa remény maradt, hogy mindjárt odaérünk a következő kútra. Az ima segítségével el is szenvedtünk a Zágráb utáni A4-es fizetőkapunál lévő INA-kútig, ahol már olyan eső volt, hogy a benzinkút tetejét is majdnem leverte. Ahogy az esőruhákban tocsogva csoszogva beáramoltunk és elleptük a shopot, egy alkalmazott azonnal ránk állt és folyamatosan a lábaink között tekergett egy moppal, és szedte fel a vizet. Az ott eltöltött fél óra alatt annyi víz folyt ki a csapatból, hogy a szerencsétlen figura két komplett felmosó vödröt megtöltött vele. Mivel a természet tombolása kicsit csendesedni látszott, továbbindultunk……
Toltuk is rendesen, hogy minél előbb leérjünk, de a meleget valahogy nem tudta megtartani a szervezetem. A nyomor csúcsa számomra az volt, hogy már vártam az alagutakat, mert ott olyan jó melegnek éreztem a 8 fokot. Valószínűleg azért, mert ott bent nem esett az eső és nem tépett a szél! Folyamatosan az járt a fejemben (kvázi ez tartott életben), hogy egyedül így sz@rrá ázni mekkora balekság lenne, így, csapatban viszont rajság! Valószínűleg már ma este a szaunában kiváló sztorivá fog nemesülni a mostani szenvedés és jót röhögünk rajta. Az autópálya-kihajtóhoz közeledve, a tenger felé tekintve, a Velebit hegylánc és a felhők között fényes csík jelezte, hogy a tengerparton valóban tiszta az idő és ez az érzés akkor megfizethetetlen volt. A fizetőkapunál azonban elvesztegettünk vagy húsz értékes percet, ami majdnem végzetes lett számunkra. A papírkártya, amit még Zágrábnál az autópálya kapunál húztam, cseppet szétázott a zsebemben és a kis bódéban dekkoló, kissé rezignált jóember így tolta be a leolvasójába. A papírfecni természetesen azonnal szétmállott és elakadt a szerkezetben. Emberünk egyre idegesebben próbálta kiszedni, már mindenhogy szerelte, szétszedte, miközben a gesztusaiból ítélve súlyos szavakkal emlegethette a mit sem sejtő anyámat. Mindezen idő alatt a gepárd csapat kissé megtörten állt az esőben és türelmesen várakozott. Végül barátunk, a szétszedett gépből valahogy kitörölgette a papírmasszát és manuálisan rendeztük a dolgot. De én már nem tudtam izgatni magam ezen sem, mint ahogy azon sem, hogy még az előző kapunál megint levettek vagy két Kunával, mint mindig, annyira el voltam tompulva. Viszont a 23-asra gurulva az eső elállt, és amikor átbuktunk a gerincen kék tengert láttunk napsütésben. A meghatottságtól könny szökött a szemembe és izgatottan tekeregtünk lefelé, a jól megérdemelt boldogság felé. Azonban ahogy beértünk Senjbe a szél hirtelen felerősödött és az ég elfeketedett. Kiderült, az Armageddonnal együtt érkeztünk a városba, csak mi kelet felől, ő meg északról Rijeka felől. Ha még pár percet tököl a kapunál az a szerencsétlen, akkor ez a front még fönt a hegyen elkapott volna és akkor végünk lett volna! Szerencsére azonban volt nem egész fél perc előnyünk, így lassítás nélkül dobtam a balost a nyolcasra és gondoltam, most meglépünk a dzsuva elől. A számításom be is jött! Száraz úton, jó tempóban, szinte ideális körülmények között toltuk lefelé a szerpentinen, a hőmérő a nemrég még elképzelhetetlen 20 fok fölé is felkúszott. Néha egy-egy széllökés jelezte csupán, hogy nyomunkban a fergeteg. A Priznáig tartó kb. 50 kilométer így kifejezetten élvezetes volt, az egyik parkolóban meg is álltunk szusszanni egyet, tengert nézni meg ilyesmi. Sokáig azonban nem henyélhettünk, mert a fergeteg határozott frontvonala egyre közelebb fodrozta a tengert. Húztunk tehát tovább, egyúttal dobtuk a tervnek azt a részét is, hogy lemegyünk a 8-ason egész Maslenicáig és úgy vissza Pagra. Ez a vihar, mint a barnamedve a Hargitán, nem vicc! Az egyetlen megoldás a rövidítésre a komp. Priznához érve pedig beálltunk a Pagra tartó kompra várakozó sorba. Ahogy kivettük a kulcsot a motorból az időjárási kataklizma utolért minket és le is sújtott! Mi, a gepárd csoport, ezt viszont már a büféből néztük végig, mivel a komp indulásáig még több mint egy óra volt hátra. És itt nyert jelentőséget az, hogy mi gepárdok mentünk elöl. A büfé teraszáról határozottan durcásnak tűnt az időjárás, nem szívesen lettem volna fenn a 8-ason ebben az időben. Nem így a sas meg a másik csapat! Ők akkor és ott vizsgáztak keménységből! A plexiszaggató (!) viharban végigjöttek a parton! Úgy ömlött nekik az eső, hogy nem látszódott az út és úgy tépte őket a szél, hogy egy motorról még a plexit is letörte! Bár a komp menetrend szerint 5-kor indult volna, háromnegyed ötkor, amikor mi gepárdok felgurultunk rá, a többiek még sehol sem voltak. Ötkor aztán végszóra befutottak és a tomboló vihar közepette, lassítás nélkül zúdultak be a komp oltalmazó gyomrába. Jegyet azonban nem álltak meg venni a mintegy 300 méterrel feljebb lévő bódéban. Szerény próbálkozásomra erélyesen közölte a helyi „Valaki”, hogy itt a kompon nem lehet ezt elintézni, húzzunk vissza jegyet venni. Összekapkodtam mindenkitől valami pénzt, és az éppen érkező Szilárd kékre fagyott, vizes, remegő kezébe nyomtam és mondtam neki, hogy vissza kell mennie a jegyekért. Azt a tekintetet, amivel akkor rám nézett, míg élek nem felejtem el! A szomáliai terrorban megtört, árva gyermekmunkás, akit a 16 órás műszak után még ostorral terelnek vissza a gyémántbánya legsötétebb vájatába, sem tud ily kifejezően és hitelesen nézni. Oké, Szilárd el. Közben telefonon hívom a Szimit, mert ő és két fő még hiányzik, a komp meg már indulna. Szilárd közben visszaért és a Szimi is végre befut. Neki is van egy nézése (amit a hidegrázás még drámaibbá tett), amit elővett arra a hírre, hogy sajnos vissza kell mennie jegyért. Anyázva visszagurult a jegyárusító bódéig, ahol úgy fújt a szél, hogy a kormányt nem tudta elengedni, nehogy felboruljon. Következett az esőruha lebontása szakadó esőben és orkán erejű szélben. A jegyárusító kisasszony meg csak ül a bódéban és résnyire nyitott ablaknál várja, hogy Szimi perkáljon. Apró csörren, ticket kiad, mire Szimi leér a komphoz már csak papírmassza marad belőle. Amíg a Szimi jegyért volt, a lokális „Valakit” szinte erővel kellett visszatartanom, hogy el ne induljon a komp, és hál’ Istennek, sikerült.
Biztonságos motorozás csapatban
Több mint tíz éve szervezünk túrákat, csoportos gurulásokat. Mindig is igyekeztünk a biztonságos motorozásra helyezni a hangsúlyt, mert szeretünk hazaérni. Amikor valaki egyedül motorozik, akkor magáért és a forgalom más, ismeretlen résztvevőiért is felelősséget kell vállalnia. Csoportban motorozás esetén ott vannak még a csapat tagjai is, akikkel adott esetben este, egy asztalnál fogunk ülni. Nem mindegy tehát milyen szabályokat és irányelveket határozunk meg magunk és a csapatunk számára. Mi éveken át csiszoltuk az alábbi ésszerű szabályokat, hogy legyen egy általánosan elfogadott norma a túrákon, amihez mindannyian tartjuk magunkat.
A legtöbb szabályt szerintem nem kell magyarázni, azokat a józan ész diktálja. Néhány azonban megtörtént eseteken, keserű tapasztalatokon alapul. A biztonságos motorkerékpározás nyolc fő szabálya:
– Motorkerékpár vásárlása előtt javasolt figyelembe venni a használat jellegét, a vezetési képességet, a megszerzett rutint! Tartsuk szem előtt, hogy a motorkerékpár teljesítményének növekedése a baleseti és sérülési kockázatot jelentősen növelheti!
– Kizárólag a jogszabályi előírásoknak megfelelő, karbantartott, kellően felkészített motorkerékpárral vegyünk részt a közúti forgalomban! A jó minőségű gumiabroncsok használata a motorkerékpároknál még fontosabb, mint a gépkocsik esetében!
– Motorkerékpár vezetésekor nagyon fontos a megfelelő fizikai és mentális állapot! Soha ne üljünk motorra, ha nem vagyunk biztonságos vezetésre alkalmas állapotban (fáradtság, nem megfelelő pszichés állapot, vezetési képességre hátrányosan ható szer előzetes fogyasztása, erős éhségérzet, szomjúság stb.)!
– Mindig használjuk a passzív védelmi eszközöket! Viseljünk megfelelő méretű, optimális védelmet biztosító motorkerékpáros bukósisakot és használjunk motoros védőfelszerelést!
– Mindenkor tartsuk be a közúti közlekedés szabályait! A szabályok tisztelete jelenti a fő esélyt testi épségünk megóvására!
– Közlekedjünk mindenkor óvatosan, figyelmesen és defenzív módon, számítva más közlekedők esetleges hibájára, szabálytalanságára is!
– Ismerjük meg motorkerékpárunkat, legyünk tisztában saját képességeinkkel és fejlesszük tovább vezetéstechnikai ismereteinket!
– Legyünk mindenkor partnerek a közlekedésben! Közlekedjünk úgy, ahogy azt saját biztonságunk érdekében másoktól is elvárjuk!
Ajánlások
Kovács Zsigmond főszerkesztő, Sportmotor.hu
„Lebilincselő kiadvány kismillió információval, ötlettel és szórakoztató történettel, méghozzá a műfaj legjobbjainak tálalásában. Motorosoknak és túrázóknak ajánlott, motorostúrázóknak kötelező olvasmány…”
Zámbó Balázs motorkerékpár menedzser, BMW Group Magyarország
„Amilyen nehezen indult el az együttműködés, legalább olyan gördülékenyen folyik már évek óta. Nem elég, hogy folyamatosan újabb túraútvonalakon törik a fejüket a Rhinos srácok, arra is van energiájuk, hogy mindezek egy része tökéletesen passzoljon a BMW Motorrad történelméhez, filozófiájához vagy aktuális új modelljeihez. Mindez nagyon nagy öröm nekünk is és a résztvevőknek is. Köszönjük!”
Zámbó Árpád élményszakértő, NagyNap.hu
„Magyarországon még mindig nagyon rossz a motorosok megítélése. És erről mi magunk, motorosok tehetünk. De van egy csapat, akik elkötelezettek a kulturált és biztonságos motorozás mellett. A hitvallásuk "A jó motoros az öreg motoros". És ezt nem csak mondják, hanem oktatják, példát mutatnak, és fantasztikus túrákat szerveznek. Én minden évben Szimivel és Zolival tartok. Idén is!”
Fiedor Ferenc ügyvezető, RILI Vezetéstechnikai Kft.
"A hatvanas években Magyarország gépjárműparkjának több mint 80%-a motorkerékpár volt. Ez mostanra 4%-ra csökkent. Viszont az elmúlt 50 év alatti hatalmas műszaki fejlődésnek és a határok megnyitásának köszönhetően, már nem csak a szomszéd faluban várakozó kislányhoz tudunk biztonságosan elgurulni vasparipánkon. Egész Európát bejárhatjuk, ha tudjuk, merre induljunk. Minden egyes kilométert, minden helyszínt már felfedeztek a könyv szerzői, így neked, kedves olvasó, már csak ki kell választani merre és kivel indulsz majd útnak. Ez a könyv minden olyan motorosnak, túrázónak segítséget nyújt, akik vágyat éreznek a helyi dombok után a hegyek titkainak felfedezésére."
Pulai László főszerkesztő, Hegylakók Motoros Magazin
„Az ismeretlen utak, ízek és kultúrák felfedezése életre szóló élményekkel ajándékoz meg, s a motoroskalandok során nemcsak az adott országot, hanem önmagunkat is kicsit jobban megismerjük. Ez a könyv kiváló iránytű és idegenvezető az útra kelőknek: segítségével bárki megtalálhatja kedvenc célpontját, a személyes hangvételű elbeszélések pedig biztos kézzel kalauzolják a távoli vidékeken.”
Benkő Zsolt főszerkesztő, Tesztmotor.hu
„Tavaly Zoli elhívott, hogy legyek én az egyik túravezető a Rhino kanyarvadász túrán. A profi előrelátó szervezés mellett azt is megtapasztalhattam mögötte, hogy motorozásból is legalább annyira felkészült, mint a túra útvonalának kialakításában és túravezetésében.
Köszi Rhino! Élmény volt Veletek dolgozni, ezért ettől az évtől a TesztMotor túrákat is veletek szervezzük.”
Kovács Niki gyorsasági motorversenyző
„Néhány fejezet elolvasása után nem csak motorosoknak ajánlom a könyvet, hiszen a gyönyörű és érdekes helyek nagy részét, ahol a fiúk jártak, autós „túrázóknak” sem szabad kihagyni. Élvezettel olvastam azokról a tájakról, ahol már én is megfordultam egy-egy verseny vagy MotoGP-hétvége alkalmával. A csodás fotókat látva az ember szinte azonnal útra kelne, de előtte érdemes elolvasni Szimi és Zomax „Útravalóit”, nem beszélve a praktikus tanácsokról (felszerelés, biztosítás, motorválasztás), ami a nem túramotorosok számára is kötelező olvasmány. Remélem, egyszer csatlakozhatok majd egy Rhinós túrához, de valószínűleg erre csak a versenyzés után kerül majd sor.”
Szloboda Tamás üzletágvezető, Safety-Hungary
„A nyolcvanas évek közepén vasvázas széklábból hajtogatott és hegesztett csomagtartóval, saját varrású tanktáskával egy MZ-vel vágtunk neki barátnőmmel egy nyugat-európai körútnak. A motoros túrázásból szenvedély lett. Rájöttünk, hogy csoportos motorozás még nagyobb élmény.
Azért ajánlom ezt a könyvet, mert több motorosoknak szóló tudnivalót és információt tartalmaz, mint amennyit én 40 év alatt és 400.000 km alatt össze tudtam gyűjteni, és mindezt, szórakoztató leírásokba csomagolva, hasznos kiegészítésekkel, motoros szemmel és látásmóddal teszi az emlékezetes élményekkel teli motoros túrázás érdekében.
Túrázni jó! A Rhino Tourssal túrázni még jobb!”
Áprili Zoltán főszerkesztő, Motozin Magazin
„Hogy miért jó egy profi vezetett túrán részt venni? Egyrészt olyan helyekre juthatsz el, ahová egymagad soha nem indulnál útnak, másrészt olyan közösségi élmények érhetnek és olyan barátságokat köthetsz, ami egy bitang jól sikerült motoros fesztivál sörpultjánál sem jönne össze. Harmadrészt olyan biztonságban érezheted magad a profi vezetők szélárnyékában, mint gyerekkorodban anyukád ölében, és végül, de nem utolsó sorban: mert rettentő kényelmes. Rövid az ágy a szállodában? Majd a szervezők megoldják. Azonnal kéne a Wi-Fi kód? A szervezők intézik. Bármi egyéb gáz van? Főjön miatta a szervezők feje!
Nos, a Rhinósok mindezt hozzák. És ezt személyes tapasztalatból tudom.”
Dr. Kovács Attila ügyvéd, KRS Ügyvédi iroda
"A motorom (és a jogosítványom) alig múlt fél éves, amikor a legelső külföldi túrámra indultam a Balkánra. Hamar rájöttem, hogy az ismeretlen tájak felfedezése, ezek a modernkori "portyázások" azok, amiket a motorozásban a legjobban szeretek. Nem hiányozhat ebből persze a kanyarsebesség helyes megválasztása, a kigyorsítások izgalma, a szerpentin mellett fölénk magasodó hegygerincnek vagy egy hajtűkanyaros bukkanó után elénk táruló tengernek a fenséges látványa, és legyünk őszinték: olykor a sebesség varázsa sem. Ha Te, kedves Olvasó, hasonló érzésekkel vágsz neki a motorozásnak, vagy éppen ezen szép kiadványt ajánlóknak a sorai keltették fel a túramotorozás iránti érdeklődésedet, akkor ez a könyv kötelező olvasmány a számodra és a szerzők által vezetett motoros, kabriós vagy éppen motoros szán túrák pedig kiváló alkalmak arra, hogy néhány felejthetetlen élményben legyen részed! Széles utat, izgalmas túrákat és biztonságos hazaérkezést kívánok minden túramotorosnak!"
Hunya László ügyvezető, Shox Motoros Áruház
„Attilát (Szimit) még a Rhino Tours megalapítása előtt ismertem meg. Lenyűgözött közvetlensége, kedvessége és segítőkészsége, így amikor hobbiból motoros túravezetésbe kezdett, azt gondoltam, igen, „he’s the man”, akit az Isten is túravezetőnek teremtett. A Rhino néhány év alatt piacvezető céggé nőtte ki magát. Ilyenkor a vezetők óhatatlanul szembesülnek azzal, hogy amit eddig hobbiként csináltak az a hivatásukká válik, a professzionalizmus pedig megöli a lelkesedést. Attila ez alól kivétel, ő vér profiként is ugyan azzal a szeretettel, segíteni akarással csinálja a túravezetést, mintha csak most kezdené. A motoros túrázásnak pedig gyönyörű összefoglalója ez a könyv, amiről az embernek csak egy jut az eszébe: menni, menni!"
Juhász Attila Igazgatóság Elnöke, Újház Centrum Zrt.
„Egy kedves barátunk javaslatára vettük fel a kapcsolatot Szimivel a Rhino Tours-nál, az volt a kérésünk feléjük hogy segítsenek egy 8-9 napos Alpok túra koordinálásában. Az útvonalat, a szálláshelyeket, a csomagok szállítását a szervezőkre bíztuk, mi mindössze azt a néhány kultikus hágót jelöltük ki, ahol szívesen motoroznánk. Attila (Szimi) nem csak kiválóan vezette a túrát, hanem mindenre kiterjedt a figyelme, hogy a kis csapatunk maradéktalanul jól érezze magát. Köszönjük neki és segítőinek ezt a csodás élményt, csak pozitív emlékkel gondolunk vissza arra néhány napra, és alig várjuk, hogy megismételjük egy új útvonalon. A profizmus és tapasztalat érezhető volt minden pillanatban, ezért számunkra nem kérdés hogy legközelebb is a Rhino Tours-t választjuk a kétkerekű kalandozásainkhoz!”
Dobai Attila Ügyvezető Igazgató, Harley-Davidson Budapest
„Azt hiszem én már elég „öreg motoros vagyok” 1976 óta nagyon sok kilóméter van a hátam mögött. Megszámlálhatatlan túrán vettem részt. Ezekből nagyon sokat én vezettem. A túrák során megannyi problémával szembesültem, ami sok esetben annak volt köszönhető, hogy nem tudtunk felkészülni az adott ország vagy helyszín sajátosságaiból. Ezért tartom nagyon jó kezdeményezésnek magát a könyvet amiből sokat lehet tanulni. Valamint a túraszervezést is mert nekem elhihetitek, hogy az egy egész embert kíván ha csak az élményre vagyunk kíváncsiak a problémákra pedig nem.
Nagyon sok sikert kívánok, és széles utat nektek!”
Sipos T. Gábor - vezérigazgató, Flytech Innovation Services Zrt.
„Két szerelmem van: a motorozás és a repülés. A technika mellett mindkettőben komoly szerepet játszik a csapat, az együtt töltött idő, az élmények és az a hangulat, ami csak egy jól összeszokott baráti körben alakulhat ki. Sokfelé, több csoporttal is motoroztam már, de azt a kötetlen, felhőtlen, humorral teli közeget, amit „Szimiék” körében lehet megélni, még nem tapasztaltam máshol. Ezen felül csak hab a tortán a rengeteg, színes, izgalmas program, a profi szervezés és lebonyolítás. Persze mindez mit sem ér, ha mi magunk nem vagyunk felkészülve egy hosszabb motoros túrára, vagy nem tudjuk magunkat beleilleszteni a csoportos túrázás közegébe. Ezek olyan ismeretek, amit kínkeserves módon saját kárán tanul meg a motoros ember… vagy megveszi a Világkalandor-t, és megszívlelve az abban leírtakat, „más kárán tanulva” készíti fel magát. Mindamellett remekül is szórakozik a színesen, élvezetes stílusban megírt kalandokon. Én tiszta szívvel ez utóbbi megoldást javaslom!“
Musztrai Ferenc - marketing vezető, Continental Hungaria Kft.
"Bátor húzás könyvet írni manapság. Szimi és Zomax mégis bevállalta, hogy megírják nem mindennapi kalandjaikat. Jó néhány bakancslistás túrán vannak túl. Nem várnak csodára, megszervezik és megcsinálják. Az élet őket igazolja! Talán ez a könyv lehet az első lépés, hogy Te is Világkalandorrá válj, hiszen amilyen biztonságban olvashatod otthon a kedvenc foteledben, ugyanilyen biztonságban viszik végig Ők is a túrákat.
Tarts velük ezeken az izgalmas oldalakon, és egyszer talán élőben is!
Fleischer Jefte - regionális motorkerékpár marketing menedzser, Magyar Suzuki Zrt.
"A Rhino Tours-os srácok nagyon felkészültek, a legjobb helyeket és útvonalakat választják ki a túráikhoz. Most több, mint 10 év tapasztalatát gyűjtötték össze és osztják meg az olvasókkal motoros könyv sorozatukban. Nem véletlen, hogy a Suzukival mi is hosszú ideje dolgozunk velük. Az az érdem részben nekik is köszönhető, hogy Magyarországon a legnépszerűbb túramotor verhetetlenül a Suzuki V-Strom650/XT modell"
Fokt Jenő - Fokt Motor Kft.
„Ha túrát szerveznél a barátaiddal az ismeretlenbe, vagy csak egy motoros kalandokkal teli, szórakoztató olvasmányt szeretnél a hűvös téli napokra, akkor neked ajánlom ezt a hiánypótló motoros útikönyvet, megbízható profik tollából.“
Dobos József - ügyvezető, Újház Centrum Bau-Styl Kft.
„Attilával és Zolival a második 8-9 napos túrán vagyunk túl, általuk eljutunk olyan helyekre, amiket eddig csak a festményeken láttunk. Megmondjuk előre, melyik irányba szeretnénk menni, és ők leszervezik olyan profi módon, hogy tényleg csak a kanyarokra kell figyelnünk. Minden évben velük tervezzük a túrákat, mert a legjobbak.”
Orell Zsolt - önálló bírósági végrehajtó, Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
„Több, mint 25 éve ülök a nyeregben, az életem a motorozás. Jómagam is számtalan túrát szerveztem és vezettem az elmúlt tíz évben. Talán hihetetlenül hangzik, de mégis pályafutásom eddigi legszebb túráját (Pireneusok expedíció) a Rhino Toursnak köszönhetem. Azt a profizmust, precízséget, odafigyelést, amit Zomaxtól kaptam, kaptunk, sosem fogom elfelejteni, sőt: szeretném ezeket túráim során kamatoztatni.
A könyveik is igazi profi munkát tükröznek. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a kötetek a motoros túrázás „Bibliái“. Szinte nincs olyan kérdés a motoros túrázással kapcsolatban, melyre választ, tanácsot ne kapnánk, amit hasznosítani ne tudnánk útjaink során. Örülök, hogy két ilyen kivételes, remek motoros fickót ismerhettem meg.
Sok sikert és széles utat, Rhino Tours! Még sokat fogunk együtt gurulni!“
Falkai Szilárd - operatív igazgató, Kawasaki Magyarország
„Szimivel több, mint 15 éve ismerjük egymást, és ez idő alatt a megszámlálhatatlan sok közös motorostúra barátokká kovácsolt bennünket. Zolival közösen írt könyvét olvasva újra megéltem a korábbi élményeket. Lendületes stílusa közel hozta a régi kalandokat. Személyes hangvétele egy baráti beszélgetés hatását keltette bennem. A gazdag képanyag útikönyv jelleget erősíti, ami még közelebb hozta a jó sztorikat.”
Kapcsolat
Kiadó
Rhino Motors Bt.1032 Budapest, Kiscelli u.18.
Bankszámlaszám: OTP Bank, 11703006-25987023-00000000
Dobosné Huba Ágnes
info@motoroskonyv.huTelefon: +36 20 348 1199
Szimcsák Attila
szimi@rhinotours.huTelefon: +36 20 441 2020
Dobos Zoltán
zoli@rhinotours.huTelefon: +36 30 626 2169