VilágKalandor - Motoros Túrák a Nagyvilágban
Szerző: Dobos Zoltán - Szimcsák Attila
Kiadó: Rhino Motors Bt.
Kiadás éve: 2018
Új VilágKalandor könyvünk az Európán kívüli motoros élményeinket dolgozza fel. Kezdve a marokkói bazárban történt szuper biznisztől, a Grand Canyon lélegzetelállító panorámáján át, a Magellán-szorosnál érzett boldogságunkig! Öt fantasztikus év van mögöttünk, három távoli kontinensen sikerült motoroznunk. Mindent leírtunk az alábbi fejezetekben:
- Motorozás a Vadnyugaton – egy álom beteljesül (USA 2014)
- Vulkanisztán csodái – vízesések és gleccserek unalomig (Izland 2018)
- Kalandok a világ túloldalán – menny és pokol Patagóniában (Chile / Argentína 2017)
- Motorral az örök tavasz szigetén – lazulás offszezonban (Kanári szigetek/Tenerife 2017)
- Az Atlaszon innen és túl – marokkói kalandok három felvonásban (Marokkó 2012,2013,2014)
- Hogyan szervezd meg álmaid túráját – praktikus kisokos Világkalandoroknak
Részletek a könyvből:
Motorozás a Vadnyugaton – USA (2014)
„Malibuban, Charlie Harper szűkebb pátriájában jártunk, és egy Starbucks kávézónál álltunk meg szusszanni egyet. Belépve az üzletbe - épp csak beálltunk a gyér sorba -, mikor a Szimi elkapta a karom, magához rántott, és falfehér arccal, elvékonyodott ajkakkal, mintegy másfél centiről hang nélkül ordította az arcomba: „- Odanézz, az ott nem a Cindy??!!”. Ebben a pillanatban engem inkább az a szürreális gondolat foglalt le, hogy ha nem lenne ekkora hasunk, akkor minden bizonnyal még a szemgolyónk is összeérne. Igaz, a liberális Amerikában két szorosan összefonódó, motoros ruhában megizzadt, éltes férfitest, val’szeg nem keltene túl nagy megbotránkozást...
Mikor végre e gyötrő gondolatok tovaillantak fejemből (bár rémálmaimban azóta is vissza-visszatér, hogy nem tudok szabadulni az izzadt ölelés fojtó szorításából…), végre fel tudtam mérni a helyzetet. Lopva rászkenneltem a hölgyre, akit Szimi csak úgy hümmögve, szemgolyóval mutatott, és hűvösen nyugtáztam, hogy az ott valóban Cindy Crawford. Ott ült csak úgy, egy kisebb társasággal, két férfival és egy másik, kacsaszájú nővel.
Mivel Sziminek Cindy kb. ugyanaz lehetett kamaszkorában, mint nekem Pamela Anderson, ezért teljesen megértettem, ami akkor ott vele mentálisan és fiziológiailag is, gyors lefolyásban történt. Esküszöm, épp csak sztrókot nem kapott! Közben szabadulni próbáltam a görcsös szorításából, egyenként feszegettem le az ujjait a karomról, hogy végre friss vér jusson az alkaromba. Sőt, amikor sorra kerültünk és leadtuk a rendelést, még akkor is remegett a hangja, nem is jutott eszébe a saját neve, hogy mit írjanak a pohárra.
Csak hümmögött felém, hogy mit akar ez a nyikhaj ismerkedni vele, úgyhogy én mentettem ki szorult helyzetéből, és bemondtam, hogy ő Csárli. Ezzel a névvel ott nem lehet gond. Visszafogott kultúremberek lévén nem kezdtünk el nagyon nyomulni Cindyre, csak a Szimi lőtt pár képet róla, na, nem holmi tolakodó módon, hanem diszkrét paparazzi stílusban: hónaljból. Ez úgy megy, hogy nem nézünk direktben a célobjektumra, csak a fényképezőgépet fordítjuk oda, de azt is diszkréten a kar takarásában, hónaljból.
A kávét aztán már kint a teraszon szürcsölgettük, és eljátszottunk a gondolattal, hogy ha a Szimi múzsája esetleg kijönne, akkor hogyan szólítsuk meg őt, és hogyan szerezzünk egy közös fotót vele. Én mondtam Sziminek, hogy csak akkor vagyok hajlandó odamenni hozzá smúzolni, ha kicsit megtréfáljuk: ha igent mond arra a kérdésre, hogy szabad-e egy fotót, akkor a kezébe nyomjuk a gépet, és hátrébb küldjük, hogy akkor onnan legyen szíves minket lefotózni. Megnéztem volna az arcát.
Aztán, amikor egyszer csak a maga valójában kilépett az ajtón, ráadásul egymaga, mi lefagytunk, mint a BKK-jegyautomaták. Ő lágyan tovalibbent előttünk, tudomást sem véve Szimi kamaszkori, vele kapcsolatos élményeiről, pedig a belőle áradó tesztoszterontól már nekem is könnyezett a szemem. Majd beszállt az abszolút Malibu-kompatibilis, éjfekete Bentley coupéjába, és a diszkrét 24 collos felnijén gördülve elegánsan elhagyta a parkolót. Ha a többiek nem szólnak, hogy induljunk már, akkor még most is ott ülünk, pislogás nélkül…Ezt a lúzerséget! Na mindegy, majd legközelebb!”
Vulkanisztán csodái – Izland (2018)
„Az első érdekesség - így mindjárt a reggeli tetejére - a híres Izlandi Phallológiai Múzeum volt, köznapi nevén Izlandi Pénisz Múzeum, csak hogy mindenki egyre gondoljon. Azt hiszem, hogy nem lehet teljesen egészséges az az ember, aki különböző formában összegyűjti több, mint kétszáz, Izlandon élő szárazföldi és tengeri emlős péniszét és péniszrészét. Nos, Sigurður Hjartarson, egykori reykjavíki főiskolai történelem tanár pont ezt tette, aki már 1974-től bővítgeti csodás gyűjteményét. Viszolygással teljes borzongással járkáltunk a sok fütyi között, a két méteres, formalinban ázó bálnalőcstől a nagyító alatt látható hörcsögpecekig minden volt itt.
Külön érdekesség a 2008-as olimpián ezüstérmes izlandi kézilabdacsapat 1/1-es méretű, tettrekész állapotában megformázott szerszámgarnitúrája, szépen felsorakoztatva, mint valami sakktáblán a wehrmacht-sisakos bábuk…
Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan bírták a modellsrácok állapot-hanyatlás nélkül kivárni, amíg megköt a gipsz, mindenestre irigylésre méltó ez a potencia.
Mondtam is Sziminek: látod-látod, be kellene iratkoznunk kézire, mert a motor nekünk mindig csak lerázza. Szimi erre mondta, nála nincs dráma, mert ifjúkorában komoly szinten kézizett, ami még kitart, és ezt bizonyítandó a méretből magabiztosan meg is mondta, ki lehetett a kapus és az átlövő, a görbület irányából pedig arra következtetett, hogy ki lehetett a bal- illetve a jobbszélső.
Utánunk egy középkorú hölgy lépett oda a vitrinhez, és meglátva ezt az armadát, a szemünk láttára fagyott le, majd bootolt újra. Valószínűleg átértékelte az eddigi életét. Azért - a sokkból kilábalva - ezen kívül még megnéztük Izland legmagasabb épületét, a 74,5 méteres Hallgrimskirkja evangélikus templomot, de még a fentről elénk táruló körpanoráma sem tudta überelni a múzeum okozta traumát.”
Az Atlaszon innen és túl – Marokkó (2012,2013,2014)
„Erős esőben és szélben futott ki a hajó, így a nyílt vízen himbálózott rendesen az a barom nagy tömeg. A gyomrom nekem is kavargott, de uraltam a dolgot, nem úgy, mint Szimi. Ő már a kihajózás utáni tízedik percben bezárkózott a budiba és szorosabb ismeretséget kötött a porcelánnal. Miután gyorsan tegező viszonyba kerültek, úgy másfél órán át ölelte szeretetteljesen, mint szerető édesanya az ő kisdedét, pedig nem sokkal előtte még valószínűleg szőrös beduin-segg hallózott bele. Az sem tudta eltántorítani e különös rituálétól, hogy a deszka az erős hullámzástól néha a nyakára csapódott.
Nekem csak a vége felé volt egy kellemetlen 10 percem, amikor is erősen gyöngyözött a homlokom és fehér körmökkel kapaszkodtam az asztalba, de sikerült uralnom a testemet. Az egészségügyi állapotok mellet a hullámzás is kezdett valóban rémisztő lenni. A wc tele, mindenki hányt, még a folyosókon is a földön fetrengő emberek…, mintha valamilyen járvány tizedelné a hajó utasait. Közben a hullámzástól folyamatosan dőlt, csörömpölt minden a büfében, a duty free shopban is potyogott a parfüm a polcokról és az üveges italok meg a karton cigik jobbra-balra gurultak-csúsztak a földön.
Már majdnem elkezdtem én is pánikolni, de eszembe jutott, hogy ne én döntsem már el, hogy itt van-e a vég, hanem legalább valaki autentikus személy. Elkezdtem hát figyelni az ide-oda futkosó személyzet arcát, hogy ők pánikolnak e, mert addig azt gondolom nincs ok aggódni, amíg ők nyugodtak. A lényeg, hogy végül átértünk Afrikába, Szimit pedig a budi előtt, a földön fekve találtam meg. Hulla fehéren tápászkodott fel, majd bandukolt le a motorokhoz. A szakadó esőben, csak, hogy szokjuk a dolgot, a hatóságok még jó egy órát szopattak a belépéssel, küldözgettek ide-oda a papírokkal.
Miután hosszú perceket álldogáltunk egy-egy iroda előtt (mint az iskolások az igazgatói iroda előtt) kezdett újra felmenni bennem a pumpa, nem igaz, hogy nem lehet ezt simábban elintézni. Szimi próbált csitítani, de én az egyik „ofíszernek” elkezdtem mondani a magamét. Na, lett is foganatja a felháborodásomnak, mert percek alatt kitöltötte, amit ki kellett tölteni és csoportvezetőként végig vitt minket a többi irodán és beszerzett nekünk minden pecsétet. Végre Afrika ajtaja kitárult előttünk.”
Ajánlások
Kapcsolat
Kiadó
Rhino Motors Bt.1032 Budapest, Kiscelli u.18.
Bankszámlaszám: OTP Bank, 11703006-25987023-00000000
Dobosné Huba Ágnes
info@motoroskonyv.huTelefon: +36 20 348 1199
Szimcsák Attila
szimi@rhinotours.huTelefon: +36 20 441 2020
Dobos Zoltán
zoli@rhinotours.huTelefon: +36 30 626 2169