MOTOROS TÚRÁZÁS 1-2. + VILÁGKALANDOR + MOTOROZÁSTAN KÖNYVCSOMAG
Kiadó: Rhino Motors Bt.
Kiadás éve: 2017, 2018, 2019
Kérésetekre megcsináltuk az új NÉGYES könyvcsomagunkat. Ha nem akarod elaprózni, vedd meg a négy motoros könyvet egy csomagban, így kedvezőbb az áruk. Regisztrálj a honlapunkra és letúrázhatod a könyvek árát!
Kérésetekre megcsináltuk az új NÉGYES könyvcsomagunkat. Ha nem akarod elaprózni, vedd meg a négy motoros könyvet egy csomagban, így kedvezőbb az áruk. Regisztrálj a honlapunkra és letúrázhatod a könyvek árát!
Éld át Te is a nagyvilág legszebb útjain szerzett élményeinket, tervezd meg a saját túráidat és válj TUDATOS MOTOROSSÁ!
A könyvcsomag a Motorozástan című könyv első kiadását tartalmazza, mely könyv 180 oldalas és az ára 4 990ft.
Részletek a könyvből:
Osztrák Alpok - Az ezerarcú Grossglockner
A Salza jéghideg vize, Pusztító életmentése és a SZILAJ szintek
2009-es túránkon gyötrő hőségben hagytuk el hazánkat és mivel Marizell után sokat kanyargunk a Salza folyó partján adta magát a gondolat, hogy ebédidőben mi túravezetők jó példát mutatva megmártózzunk a karcos hideg vízben. Wildalpen után a 24-es úton nagy parkolóval csalogat a Wasserlochklam étterem. Finom fogások, nagy adagok és mennyei almás pite jellemzi a helyet. A parkolóból leslattyogva a Salza partjára egy nagy szikla kínálja magát vakmerő kelet európai motorosoknak, hogy társaik buzdítására halált megvető bátorsággal ugorjanak a sodros folyóba. Az étterem teraszáról egy magas függőhíd indul és innen lehet a legjobban kiélvezni a lent végrehajtott hőstetteket.
Mivel a lefelé vezető falépcsőkön kellő módón felhergeltük a társaságot, így három lehetőséget kínáltunk hogy senki ne maradjon cikiben.
Szilaj 1-es szint: uraknak merülés zacskóig, hölgyeknek térdig
Szilaj 2-es szint: teljes merülés
Szilaj 3-as szint: ugrás a SZIKLA tetejéről
Akkor még nem sejtettük, hogy ezt fokozni is lehet, de 2016 nyarán megtörtént. Most már hivatalosan is létezik Szilaj 4-es szint! Meztelenül a szikla tetejéről. Ez komoly! Két vakmerő túrázónk megcsinálta. Nehezítésként mindkettő tériszonyos. Arról nem is beszélve, hogy lentről egy osztrák raftingos csapat nézte végig a közel 4 perces hezitálásukat. Titkos felvétel őrzi a produkciót, tényleg megtörtént.
Miután Zoli felment és egy lendülettel beugrott nekem is mennem kellett. Fentről már nem tűnt annyira jó ötletnek a korábbi szájhősködésem. De hát túravezető vagyok, példát kell nekem is mutatnom, nem volt mit tennem. Amikor beérkezel talppal és elmerülsz, na az húzós. Hirtelen leáll a vérkeringésed és másodpercekig azt sem tudod hol vagy, aztán vadul el kell kezdened tempózni, hogy legyen esélyed kiúszni a többiekhez.
Amikor kimásztam az ott tébláboló vadvízi evezősök vezetője csendben megjegyezte, már a kanyarból látta, hogy jó arcok alsógatyában ugrálnak és ezt csak magyarok vagy ukránok vállalják be!
Nem tévedett! Egy osztrák neoprén ruha és mellény nélkül be sem megy a Salzába. Ám ekkor még nem sejtettem, hogy a jeges víz okozta sokkot és rémületet lehet tovább fokozni.
Történt ugyanis, hogy a Salzával kötött nagy barátságunk okán rafting túrát szerveztünk magunknak pár évre rá.
2012-ben egy bevállalós csapattal már csütörtökön legurultunk a Hochkar melletti szállásunkra. Az éjszakánkat sok horror filmrajongó megirigyelhetné. Rémálmok, fulladás, kitömött állatok megelevenedése, a házigazda fekete rottweiler kutyájának rémisztő tekintete, a bejárat melletti hímzett abrosz az ősök halálának dátumával és a későn este elfogyasztott birka pörkölt. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy karikás szemekkel meséljük a reggelinél, ki mennyire készült ki az éjszaka. Valami biztos lehetett abban a házban, mert egyikünk sem ijedős fajta, de ugyanaz a rosszérzés volt bennünk.
Attiláék mindenre kiterjedő raftingos oktatásban részesítettek minket. A sok dologból leginkább az maradt meg bennem, hogy boruláskor az evezőre figyeljek, mert ha az elúszik, akkor evezhetek kézzel vagy üldögélhetek a nap hátralevő részében a csónakban. Egy kicsit el is bizonytalanodtam, amikor a magas vízszintről és az erős sodrásról kezdtek beszélni, de végül bemutatták Pusztít (alias Pusztító)- aki vigyázni fog ránk az extrém vízállásra való tekintettel – és megnyugodtam. Puszti így visszaemlékezve komoly méretekkel rendelkezett. Magas volt, széles vállak, hatalmas hát, pont mint Mr. Irdatlan a Hihetetlen családból.
A neoprén ruhákat magunkra feszítve, mint egy gyerek bálna csoport botladoztunk le a Salza partjára.
Kenuk vízre, gyors merülés, már indultunk is. Állati nagy élmény volt, most így utólag is köszönöm Keresztesi Zolinak, hogy a hajónk kapitányaként kihozott minket a legkeményebb helyzetekből. Végül mégis nekünk jutott a megtiszteltetés – egy borulás után – hogy Puszti szakmai hozzáértését teszteljük. A már korábban említett ismerős sziklához érve, a szilaj szintek hősködéseit a szemem előtt látva, kanyarodtunk rá a partra. Az az csak kanyarodtunk volna, mert a sebes sodrású Salzán a csónakunk felborult. Mivel kínomban csak az evezőlapátos szabály jutott eszembe, én abban kapaszkodva zubogtam egyre távolabb a sziklától. És akkor valahonnan előkerült Puszti, az az Mr. Irdatlan az egyszemélyes kajakjában és egy mozdulattal visszafordította a csónakunkat, majd másodpercek alatt egy kézzel rángatott be minket a kenu biztonságos belsejébe. Ha ezt bárki meséli, nem hiszem el, de ott voltam és először engem rántott ki a vízből mintha egy 10 kilós kölyökkutya lennék, pedig inkább egy mázsás delfinre hasonlítottam. A hőstettét tetézi, hogy mindezt egy kajakból csinálta, nem pedig a szárazföldön állva. Prüszkölve kötöttünk ki a partra, a szikláról ugrás elmaradt.
Kalandosra sikerült ez a délelőtti program, gyönyörű helyeken csorogtunk le és végül keményen megdolgoztunk, hogy a kenuk visszakerüljenek a szállásra. Ajánlom mindenkinek a raftingot!
Vulkanisztán csodái – Izland (2018)
„Az első érdekesség - így mindjárt a reggeli tetejére - a híres Izlandi Phallológiai Múzeum volt, köznapi nevén Izlandi Pénisz Múzeum, csak hogy mindenki egyre gondoljon. Azt hiszem, hogy nem lehet teljesen egészséges az az ember, aki különböző formában összegyűjti több, mint kétszáz, Izlandon élő szárazföldi és tengeri emlős péniszét és péniszrészét. Nos, Sigurður Hjartarson, egykori reykjavíki főiskolai történelem tanár pont ezt tette, aki már 1974-től bővítgeti csodás gyűjteményét. Viszolygással teljes borzongással járkáltunk a sok fütyi között, a két méteres, formalinban ázó bálnalőcstől a nagyító alatt látható hörcsögpecekig minden volt itt.
Külön érdekesség a 2008-as olimpián ezüstérmes izlandi kézilabdacsapat 1/1-es méretű, tettrekész állapotában megformázott szerszámgarnitúrája, szépen felsorakoztatva, mint valami sakktáblán a wehrmacht-sisakos bábuk…
Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan bírták a modellsrácok állapot-hanyatlás nélkül kivárni, amíg megköt a gipsz, mindenestre irigylésre méltó ez a potencia.
Mondtam is Sziminek: látod-látod, be kellene iratkoznunk kézire, mert a motor nekünk mindig csak lerázza. Szimi erre mondta, nála nincs dráma, mert ifjúkorában komoly szinten kézizett, ami még kitart, és ezt bizonyítandó a méretből magabiztosan meg is mondta, ki lehetett a kapus és az átlövő, a görbület irányából pedig arra következtetett, hogy ki lehetett a bal- illetve a jobbszélső.
Utánunk egy középkorú hölgy lépett oda a vitrinhez, és meglátva ezt az armadát, a szemünk láttára fagyott le, majd bootolt újra. Valószínűleg átértékelte az eddigi életét. Azért - a sokkból kilábalva - ezen kívül még megnéztük Izland legmagasabb épületét, a 74,5 méteres Hallgrimskirkja evangélikus templomot, de még a fentről elénk táruló körpanoráma sem tudta überelni a múzeum okozta traumát.”
Katalán kalandok
A vasárnapi katalán függetlenségi népszavazás okán a katalánok utcára vonultak és a keddi napra általános sztrájkot és útlezárásokat hirdettek. Basszus, hogy ezt nem tudták hétfőn csinálni, amikor mi még Andorrában voltunk! Az egyébként nagyon kedves és barátságos tüntetők elmagyarázták nekünk, hogy innen bizony sehová, max. visszafelé! És ha itt még valahogy át is jutnánk, akkor is tíz kilométer múlva újra lezárásba futunk. Mikor mondtam neki, hogy pedig nekünk estére Barcelonába kell érnünk, akkor az égre pillantott, fújt egyet és lemondón azt mondta, hogy Barcelona hermetikusan le van zárva.
Azzal megkínált minket egy zacskó keksszel és egy üveg vízzel és visszament a tömegbe tovább képezni a blokádot. Na, ment a vakarózás, hogy akkor most mi legyen. Már azon tanakodtam, hogy visszamegyünk Andorrába és majd holnap lejövünk, de hát a szállások ki vannak fizetve... Az agyam zakatolásából és végtelen ciklusba kerüléséből Szimi zökkentett ki, aki a tüntetők kekszét majszolva tápanyaghoz juttatta az agyát, így gondolatok szállták meg. Azt mondta: „Nehogymá’ ne menjünk tovább!” Komolyan mondom, a gondolat teremtő ereje megint bebizonyosodott, mert amint kekszropogtatás közben kibökte ezeket a szavakat, a nyüzsgő tömegből kilépett a srác, akivel az előbb beszéltünk, és felénk sietve azt mondta, hogy szerencsénk van, mert a forradalmi tanács úgy határozott, hogy 10 percre kinyitják a blokádot és akkor átmehetünk. És tényleg, nyílt a blokád és mi huss, mint a kalitkából kiszabadult kanári, továbbhaladtunk. La Seu d’Urgellnél rátértünk a C-462-es útra, ami egy keskenyebb, gyengébb minőségű, alsóbb rendű út, még csak csík sincs a közepén. Most azonban amellett, hogy csodaszép vidéken vitt keresztül, ideális volt abból a szempontból is, hogy egy ilyen kicsi, zergebaszta ösvényen nem valószínű, hogy blokádba ütközünk. A következő majd 100 kilométeren nem is volt senki az úton, így a kellemes napsütésben szinte faltuk a kanyarokat és messziről csodáltuk, ahogy a távoli hegygerincen átbukó felhő, mint a túlcsorduló korsó pereméről leömlő sör habja, hömpölygött alá. A gyönyörű látvány ugyanakkor gyanakvással töltött el, mert a kép kísértetiesen hasonlított egy pár évvel ezelőtti horvátországi drámához, amikor is Senjből verőfényes 20 fokban tekertünk felfelé a 23-as úton és a Velebit-hágón hasonló módon dőlt át a felhő. Az út persze akkor is pont ott bukott át, ahol a gerinc a legalacsonyabb (nyilván), és így pont belemotoroztunk a lezúduló felhőbe. A csodálatos látvány mögött dermesztő 4 fok fogadott és olyan köd, hogy a műszerfalat alig láttam, nemhogy még az utat. Dideregve, elakadásjelzővel csorogtunk hússzal lefelé az út közepét jelölő csíkot követve. Ez a bevésődött élmény a lezúduló felhők láttán most ismét előjött. Csak nem ismétli magát a történelem!? – nyugtattam magam, hisz még oly messze van, és addig biztos elfordulunk valamerre. Akárhogy is kanyarogtunk jobbra-balra, végső soron határozottan közeledtünk a jelenséghez. És hogy rövidre zárjam, persze, hogy pont ott bukott át ez az út is, ahol dőlt a felhő, itt is hűvös volt a túloldalon, de szerencsére nem annyira. Szimit meg kellett várnunk, mert ezen a szakaszon annyi fotótémával találkozott, hogy utána nem győzött utolérni bennünket. Mintegy 90 kilométert mentünk a C-462-es úton blokád nélkül, a Pantà de la Llosa del Cavall víztározó alatt kifejezetten jó tempóban. Solsonához érve azonban a C-55-ös úton ismét blokádba botlottunk. Itt traktorokkal zárták el az utat, és amíg a katalán rendőrökkel alkudoztunk, addig egy csapat traktor mögöttünk is elzárta a körforgalmat, két tűz közé szorítva minket. A rendőrök szerint mindegy, hogy hol rostokolunk, mert sem éttermek sem benzinkutak nincsenek nyitva, így hiába is akarunk a városkában beülni valahová ebédelni, úgy sem tudunk. Továbbmenni sem lenne érdemes, mert a következő nagyobb város Manresa, hermetikusan le van zárva, onnan úgysem jutnánk tovább. De legalább megtudtuk tőlük, hogy a sztrájk este hatig tart, utána elvileg feloldanak minden blokádot. Azonban néhányan jelezték, hogy nem óhajtanának hatig az úton dekkolni, és hogy egyébként is simán elférnénk a traktorok között, vagy a szervizúton. Tanakodás közben egyszer csak azt vettük észre, hogy az emberek kezdenek elszivárogni, elnéptelenednek a traktorok és még a rendőrök is eltűnnek. Hát, persze, szieszta! Mi azonnal kihasználtuk a lankadó figyelmet és Cimbi nyomban előregurult feltérképezni a lehetőségeket. Amikor láttuk, hogy a szervizúton simán átmegy a traktorok között és még csak nem is lőnek utána, mi is felbátorodtunk és átgurultunk a blokádon. Basszus, nem volt ott senki! Lezárták a traktorokat az út közepén és leléptek ebédelni! Azért vannak dolgok, amiket még egy forradalom sem tud megváltoztatni. Mindenesetre mi megragadva a lehetőséget, tovább loptuk a kilométereket Barcelona felé. Manresáig nem is volt semmi esemény, bár az igaz, hogy nem találtunk nyitva se éttermet, se benzinkutat. A Szimi már hisztizett nekem az Interphone-ban, hogy éhes, annak ellenére, hogy az első blokádosoktól kapott kekszének a végét az imént falta fel, miközben én alkudoztam a rendőrökkel az átjutásról. Épp azt vitattuk, hogy hiába hisztizik, hogy álljunk meg, ha egyszer nincs nyitva semmi, amikor felérhetett a keksz az agyába, mert hirtelen megint bemondta a frankót: „Egy McDonald’s kell! Az tuti nyitva van, mert olyan nincs, hogy egy Meki zárva legyen!” Esküszöm, amint kimondta, épp egy hosszú balosból jöttünk kifelé úgy száztízzel és az út jobb oldalán egy óriásplakáton egy nagy McDonald’s reklám virított, hogy már csak 3 km előre. Basszus, azért így utólag megnézném az összetevőket, hogy mi volt abban a tüntetőktől kapott kekszben. Mindenesetre lelkesen húztuk neki, így, a dupla sajtos, baconos McRoyal ízével a számban értünk be Manresába. A bevezető körforgalomban azonban megtorpant a forgalom, kicsit előregurultunk és látom, hogy már megint egy blokád. Ezúttal azonban már magabiztosan gurultam oda a rendőrhöz, aki rögtön kérdezte, hogy hová akarunk menni. Mondom neki, hogy most így először a McDonald’s-ba, aztán majd Barcelonába. Aszongya határozottan: „Meki az nincsen itt.” Mire reflexből mondtam neki, hogy: „Az nem igaz! Az előbb láttam a plakáton.” Hirtelen átvillant az agyamon, hogy lehet, hogy nem kellene egy pattanásig feszült helyzetben lévő rendőrrel a McDonald’s-ról vitatkozni, de azért minket is meg lehet érteni, mert ha a Szimi éhes,akkor az is egy puskaporos hordó! Szerencsére a jóindulat munkálhatott a rendőrben is és beugorhatott neki valami (vagy csak bekamuzta), mert hirtelen azt mondta, hogy menjünk arra, és mutatta a következő kijáratot. És télleg, alig két kilométer múlva ott volt a Meki. A hirtelen extázist hideg zuhany módjára hűtötte le a felismerés, hogy a parkolója viszont üres volt. És szembesülnünk kellett a lehetetlennel, zárva volt a Meki! Továbbálltunk hát, de legalább a blokádot kikerültük és folytattuk utunkat déli irányba, Montserrat felé, a BP-1101-es úton. A blokádok már nem is zavartak egyáltalán, mert mindig megoldottuk valahogy a továbbjutást, sőt némi izgalmat csempésztek a kalandba. Az viszont határozottan kezdett zavarni, hogy nem tudunk ebédelni, pláne, hogy a Szimi durcásan duruzsolta a fülembe, hogy még Manresában látott egy pizzériát,ami nyitva volt, és ha én észrevettem volna, akkor már kajálhatnánk. Ekkor egy bukkanós jobbosban a bal perifériámban elmosódva, bokrok takarásában elsuhant pár asztal, ahol emberek ültek. Elvből nem szeretek visszafordulni, de most egy nagy satu után visszagurultam és szerencsénk volt, mert egy jó kis családi étterembe botlottunk, na ők nem szrájkoltak! Bölcsen a helyi motorosokat és bennünket is gyorsan és szakszerűen kiszolgáltak, a spéci motoros menüvel. Paradicsomos kenyér olivával, valami tört krumpli, törtbab, és a végén kolbász. A Szimi is megnyugodott, kisimult az arca, így elégedetten indultunk tovább Montserrat felé.
Motorozás a Vadnyugaton – USA (2014)
„Malibuban, Charlie Harper szűkebb pátriájában jártunk, és egy Starbucks kávézónál álltunk meg szusszanni egyet. Belépve az üzletbe - épp csak beálltunk a gyér sorba -, mikor a Szimi elkapta a karom, magához rántott, és falfehér arccal, elvékonyodott ajkakkal, mintegy másfél centiről hang nélkül ordította az arcomba: „- Odanézz, az ott nem a Cindy??!!”. Ebben a pillanatban engem inkább az a szürreális gondolat foglalt le, hogy ha nem lenne ekkora hasunk, akkor minden bizonnyal még a szemgolyónk is összeérne. Igaz, a liberális Amerikában két szorosan összefonódó, motoros ruhában megizzadt, éltes férfitest, val’szeg nem keltene túl nagy megbotránkozást...
Mikor végre e gyötrő gondolatok tovaillantak fejemből (bár rémálmaimban azóta is vissza-visszatér, hogy nem tudok szabadulni az izzadt ölelés fojtó szorításából…), végre fel tudtam mérni a helyzetet. Lopva rászkenneltem a hölgyre, akit Szimi csak úgy hümmögve, szemgolyóval mutatott, és hűvösen nyugtáztam, hogy az ott valóban Cindy Crawford. Ott ült csak úgy, egy kisebb társasággal, két férfival és egy másik, kacsaszájú nővel.
Mivel Sziminek Cindy kb. ugyanaz lehetett kamaszkorában, mint nekem Pamela Anderson, ezért teljesen megértettem, ami akkor ott vele mentálisan és fiziológiailag is, gyors lefolyásban történt. Esküszöm, épp csak sztrókot nem kapott! Közben szabadulni próbáltam a görcsös szorításából, egyenként feszegettem le az ujjait a karomról, hogy végre friss vér jusson az alkaromba. Sőt, amikor sorra kerültünk és leadtuk a rendelést, még akkor is remegett a hangja, nem is jutott eszébe a saját neve, hogy mit írjanak a pohárra.
Csak hümmögött felém, hogy mit akar ez a nyikhaj ismerkedni vele, úgyhogy én mentettem ki szorult helyzetéből, és bemondtam, hogy ő Csárli. Ezzel a névvel ott nem lehet gond. Visszafogott kultúremberek lévén nem kezdtünk el nagyon nyomulni Cindyre, csak a Szimi lőtt pár képet róla, na, nem holmi tolakodó módon, hanem diszkrét paparazzi stílusban: hónaljból. Ez úgy megy, hogy nem nézünk direktben a célobjektumra, csak a fényképezőgépet fordítjuk oda, de azt is diszkréten a kar takarásában, hónaljból.
A kávét aztán már kint a teraszon szürcsölgettük, és eljátszottunk a gondolattal, hogy ha a Szimi múzsája esetleg kijönne, akkor hogyan szólítsuk meg őt, és hogyan szerezzünk egy közös fotót vele. Én mondtam Sziminek, hogy csak akkor vagyok hajlandó odamenni hozzá smúzolni, ha kicsit megtréfáljuk: ha igent mond arra a kérdésre, hogy szabad-e egy fotót, akkor a kezébe nyomjuk a gépet, és hátrébb küldjük, hogy akkor onnan legyen szíves minket lefotózni. Megnéztem volna az arcát.
Aztán, amikor egyszer csak a maga valójában kilépett az ajtón, ráadásul egymaga, mi lefagytunk, mint a BKK-jegyautomaták. Ő lágyan tovalibbent előttünk, tudomást sem véve Szimi kamaszkori, vele kapcsolatos élményeiről, pedig a belőle áradó tesztoszterontól már nekem is könnyezett a szemem. Majd beszállt az abszolút Malibu-kompatibilis, éjfekete Bentley coupéjába, és a diszkrét 24 collos felnijén gördülve elegánsan elhagyta a parkolót. Ha a többiek nem szólnak, hogy induljunk már, akkor még most is ott ülünk, pislogás nélkül…Ezt a lúzerséget! Na mindegy, majd legközelebb!”
Motoros ruházat
Megboldogult ifjúkoromban, valamikor a módszerváltás környékén, mikor még tizenévesen, gondtalanul hasítottam a 250-es ETZ-mel, a motoros ruházatom mindössze egy műbőr diszkó-kabátból, egy tetszőleges farmernadrágból, fehér tenisz zokniból és egy fehér, magas szárú, klasszik Puma cipőből állt… és ezzel egyáltalán nem lógtam ki az országos átlagból! Sőt, messziről és profilból, egészen hasonlítottam az 1953-as James Deanre, leszámítva a láb szettet. Az egyetlen komoly cuccom egy UVEX Magnum bukósisak volt.
Aki a rendszerváltás környékén már öntudatán volt, az pontosan tudja, hogy akkoriban Magyarországon a Kiskőrösi bukósisakok igen markáns piaci részesedéssel bírtak, annak ellenére, hogy mindössze talán ha két héjszerkezet-változata volt, és az is csak két színben, mustársárga valamint bili kék és kész. Egy gyönyörű szép ferdecsíkozású trikolor Leviort már messziről is simán megkönnyeztem, de ezek és az ehhez hasonló, már valamennyire értelmes sisakok ritkák voltak, mint gyakorló bulimiásban a telítettség érzés. Gimnazista lévén, csupán különböző nyári munkákból fedezve a motorozás költségeit, ez az Uvex is gyakorlatilag elérhetetlen volt számomra.
Amikor azonban kalandos módon, szülői tiltás ellenére alig 15 évesen megvettem az első 250-es ETZ-met, édesanyám dacból egy hétig nem szólt hozzám. Aztán végül bölcsen, jó politikusként belátva, hogy ezt a mozgalmat elfojtani már nem tudja, inkább az élére állt. Se szó, se beszéd, kezembe nyomott ezer schillinget és azt mondta: „Akkor legalább vegyél magadnak egy jó sisakot!” Az a nagyjából 11000 forintnyi valuta akkoriban közel a havi fizetése lehetett, nem is tudom honnan szerezte a schillinget. Mindenesetre hozzákubikoltam még 150-et és hamarosan, a messzi nyugaton, Bruck an der Leithában, egy igazi motoros boltban (nem valami vasműszakiban, ahol akkoriban itthon a csaptelepek, a lefolyócsövek és tömítő gumik mellett úgy mellékesen a Kiskőrösi sisakokat és az MZ motorokat is árulták) megvettem életem sisakját, az Uvex Magnumot.
Egy mai fiatal ezt nem értheti, de akkor, az utolsókat agonizáló kommunizmus langyos iszapjában, az egy olyan sisak volt, hogy motoros rendőr jött utánam, megállított és megkérte, hogy hadd nézze meg a kezéből! Mindenesetre ezt leszámítva, sajnos a további testrészek védelmére nem nagyon jutott, így, amikor kb. egy évvel később az első komolyat pereceltem a sisak kiválóan megvédett. Ellenben a fehér, magas szárú Puma azonnal szétszakadt, amit néhány lábfejcsontom bánt csak igazán, amikor az egyébként szépen kivitelezett tigrisbukfenc után a második fázisban, hempergés közben úgy földbe rúgtam, hogy még a nagylábujjam körme is leszakadt. Az alapból fehér, ámde bokáig véres teniszzokni látványa pedig izgalmassá tette a következő pár pillanatot, hogy na, vajon mi szakadt ott le, ami ennyire vérzik. Szóval, akkor még jó példa nem is nagyon lévén, saját hibából tanultam meg, hogy nagyon nem mindegy, mit veszek magamra, amikor motorozni megyek!
Biztonságos motorozás csapatban
Több mint tíz éve szervezünk túrákat, csoportos gurulásokat. Mindig is igyekeztünk a biztonságos motorozásra helyezni a hangsúlyt, mert szeretünk hazaérni. Amikor valaki egyedül motorozik, akkor magáért és a forgalom más, ismeretlen résztvevőiért is felelősséget kell vállalnia. Csoportban motorozás esetén ott vannak még a csapat tagjai is, akikkel adott esetben este, egy asztalnál fogunk ülni. Nem mindegy tehát milyen szabályokat és irányelveket határozunk meg magunk és a csapatunk számára. Mi éveken át csiszoltuk az alábbi ésszerű szabályokat, hogy legyen egy általánosan elfogadott norma a túrákon, amihez mindannyian tartjuk magunkat.
A legtöbb szabályt szerintem nem kell magyarázni, azokat a józan ész diktálja. Néhány azonban megtörtént eseteken, keserű tapasztalatokon alapul. A biztonságos motorkerékpározás nyolc fő szabálya:
– Motorkerékpár vásárlása előtt javasolt figyelembe venni a használat jellegét, a vezetési képességet, a megszerzett rutint! Tartsuk szem előtt, hogy a motorkerékpár teljesítményének növekedése a baleseti és sérülési kockázatot jelentősen növelheti!
– Kizárólag a jogszabályi előírásoknak megfelelő, karbantartott, kellően felkészített motorkerékpárral vegyünk részt a közúti forgalomban! A jó minőségű gumiabroncsok használata a motorkerékpároknál még fontosabb, mint a gépkocsik esetében!
– Motorkerékpár vezetésekor nagyon fontos a megfelelő fizikai és mentális állapot! Soha ne üljünk motorra, ha nem vagyunk biztonságos vezetésre alkalmas állapotban (fáradtság, nem megfelelő pszichés állapot, vezetési képességre hátrányosan ható szer előzetes fogyasztása, erős éhségérzet, szomjúság stb.)!
– Mindig használjuk a passzív védelmi eszközöket! Viseljünk megfelelő méretű, optimális védelmet biztosító motorkerékpáros bukósisakot és használjunk motoros védőfelszerelést!
– Mindenkor tartsuk be a közúti közlekedés szabályait! A szabályok tisztelete jelenti a fő esélyt testi épségünk megóvására!
– Közlekedjünk mindenkor óvatosan, figyelmesen és defenzív módon, számítva más közlekedők esetleges hibájára, szabálytalanságára is!
– Ismerjük meg motorkerékpárunkat, legyünk tisztában saját képességeinkkel és fejlesszük tovább vezetéstechnikai ismereteinket!
– Legyünk mindenkor partnerek a közlekedésben! Közlekedjünk úgy, ahogy azt saját biztonságunk érdekében másoktól is elvárjuk!
Ajánlások
Kovács Zsigmond főszerkesztő, Sportmotor.hu
„Lebilincselő kiadvány kismillió információval, ötlettel és szórakoztató történettel, méghozzá a műfaj legjobbjainak tálalásában. Motorosoknak és túrázóknak ajánlott, motorostúrázóknak kötelező olvasmány…”
Zámbó Balázs motorkerékpár menedzser, BMW Group Magyarország
„Amilyen nehezen indult el az együttműködés, legalább olyan gördülékenyen folyik már évek óta. Nem elég, hogy folyamatosan újabb túraútvonalakon törik a fejüket a Rhinos srácok, arra is van energiájuk, hogy mindezek egy része tökéletesen passzoljon a BMW Motorrad történelméhez, filozófiájához vagy aktuális új modelljeihez. Mindez nagyon nagy öröm nekünk is és a résztvevőknek is. Köszönjük!”
Zámbó Árpád élményszakértő, NagyNap.hu
„Magyarországon még mindig nagyon rossz a motorosok megítélése. És erről mi magunk, motorosok tehetünk. De van egy csapat, akik elkötelezettek a kulturált és biztonságos motorozás mellett. A hitvallásuk "A jó motoros az öreg motoros". És ezt nem csak mondják, hanem oktatják, példát mutatnak, és fantasztikus túrákat szerveznek. Én minden évben Szimivel és Zolival tartok. Idén is!”
Fiedor Ferenc ügyvezető, RILI Vezetéstechnikai Kft.
"A hatvanas években Magyarország gépjárműparkjának több mint 80%-a motorkerékpár volt. Ez mostanra 4%-ra csökkent. Viszont az elmúlt 50 év alatti hatalmas műszaki fejlődésnek és a határok megnyitásának köszönhetően, már nem csak a szomszéd faluban várakozó kislányhoz tudunk biztonságosan elgurulni vasparipánkon. Egész Európát bejárhatjuk, ha tudjuk, merre induljunk. Minden egyes kilométert, minden helyszínt már felfedeztek a könyv szerzői, így neked, kedves olvasó, már csak ki kell választani merre és kivel indulsz majd útnak. Ez a könyv minden olyan motorosnak, túrázónak segítséget nyújt, akik vágyat éreznek a helyi dombok után a hegyek titkainak felfedezésére."
Pulai László főszerkesztő, Hegylakók Motoros Magazin
„Az ismeretlen utak, ízek és kultúrák felfedezése életre szóló élményekkel ajándékoz meg, s a motoroskalandok során nemcsak az adott országot, hanem önmagunkat is kicsit jobban megismerjük. Ez a könyv kiváló iránytű és idegenvezető az útra kelőknek: segítségével bárki megtalálhatja kedvenc célpontját, a személyes hangvételű elbeszélések pedig biztos kézzel kalauzolják a távoli vidékeken.”
Benkő Zsolt főszerkesztő, Tesztmotor.hu
„Tavaly Zoli elhívott, hogy legyek én az egyik túravezető a Rhino kanyarvadász túrán. A profi előrelátó szervezés mellett azt is megtapasztalhattam mögötte, hogy motorozásból is legalább annyira felkészült, mint a túra útvonalának kialakításában és túravezetésében.
Köszi Rhino! Élmény volt Veletek dolgozni, ezért ettől az évtől a TesztMotor túrákat is veletek szervezzük.”
Kovács Niki gyorsasági motorversenyző
„Néhány fejezet elolvasása után nem csak motorosoknak ajánlom a könyvet, hiszen a gyönyörű és érdekes helyek nagy részét, ahol a fiúk jártak, autós „túrázóknak” sem szabad kihagyni. Élvezettel olvastam azokról a tájakról, ahol már én is megfordultam egy-egy verseny vagy MotoGP-hétvége alkalmával. A csodás fotókat látva az ember szinte azonnal útra kelne, de előtte érdemes elolvasni Szimi és Zomax „Útravalóit”, nem beszélve a praktikus tanácsokról (felszerelés, biztosítás, motorválasztás), ami a nem túramotorosok számára is kötelező olvasmány. Remélem, egyszer csatlakozhatok majd egy Rhinós túrához, de valószínűleg erre csak a versenyzés után kerül majd sor.”
Szloboda Tamás üzletágvezető, Safety-Hungary
„A nyolcvanas évek közepén vasvázas széklábból hajtogatott és hegesztett csomagtartóval, saját varrású tanktáskával egy MZ-vel vágtunk neki barátnőmmel egy nyugat-európai körútnak. A motoros túrázásból szenvedély lett. Rájöttünk, hogy csoportos motorozás még nagyobb élmény.
Azért ajánlom ezt a könyvet, mert több motorosoknak szóló tudnivalót és információt tartalmaz, mint amennyit én 40 év alatt és 400.000 km alatt össze tudtam gyűjteni, és mindezt, szórakoztató leírásokba csomagolva, hasznos kiegészítésekkel, motoros szemmel és látásmóddal teszi az emlékezetes élményekkel teli motoros túrázás érdekében.
Túrázni jó! A Rhino Tourssal túrázni még jobb!”
Áprili Zoltán főszerkesztő, Motozin Magazin
„Hogy miért jó egy profi vezetett túrán részt venni? Egyrészt olyan helyekre juthatsz el, ahová egymagad soha nem indulnál útnak, másrészt olyan közösségi élmények érhetnek és olyan barátságokat köthetsz, ami egy bitang jól sikerült motoros fesztivál sörpultjánál sem jönne össze. Harmadrészt olyan biztonságban érezheted magad a profi vezetők szélárnyékában, mint gyerekkorodban anyukád ölében, és végül, de nem utolsó sorban: mert rettentő kényelmes. Rövid az ágy a szállodában? Majd a szervezők megoldják. Azonnal kéne a Wi-Fi kód? A szervezők intézik. Bármi egyéb gáz van? Főjön miatta a szervezők feje!
Nos, a Rhinósok mindezt hozzák. És ezt személyes tapasztalatból tudom.”
Dr. Kovács Attila ügyvéd, KRS Ügyvédi iroda
"A motorom (és a jogosítványom) alig múlt fél éves, amikor a legelső külföldi túrámra indultam a Balkánra. Hamar rájöttem, hogy az ismeretlen tájak felfedezése, ezek a modernkori "portyázások" azok, amiket a motorozásban a legjobban szeretek. Nem hiányozhat ebből persze a kanyarsebesség helyes megválasztása, a kigyorsítások izgalma, a szerpentin mellett fölénk magasodó hegygerincnek vagy egy hajtűkanyaros bukkanó után elénk táruló tengernek a fenséges látványa, és legyünk őszinték: olykor a sebesség varázsa sem. Ha Te, kedves Olvasó, hasonló érzésekkel vágsz neki a motorozásnak, vagy éppen ezen szép kiadványt ajánlóknak a sorai keltették fel a túramotorozás iránti érdeklődésedet, akkor ez a könyv kötelező olvasmány a számodra és a szerzők által vezetett motoros, kabriós vagy éppen motoros szán túrák pedig kiváló alkalmak arra, hogy néhány felejthetetlen élményben legyen részed! Széles utat, izgalmas túrákat és biztonságos hazaérkezést kívánok minden túramotorosnak!"
Hunya László ügyvezető, Shox Motoros Áruház
„Attilát (Szimit) még a Rhino Tours megalapítása előtt ismertem meg. Lenyűgözött közvetlensége, kedvessége és segítőkészsége, így amikor hobbiból motoros túravezetésbe kezdett, azt gondoltam, igen, „he’s the man”, akit az Isten is túravezetőnek teremtett. A Rhino néhány év alatt piacvezető céggé nőtte ki magát. Ilyenkor a vezetők óhatatlanul szembesülnek azzal, hogy amit eddig hobbiként csináltak az a hivatásukká válik, a professzionalizmus pedig megöli a lelkesedést. Attila ez alól kivétel, ő vér profiként is ugyan azzal a szeretettel, segíteni akarással csinálja a túravezetést, mintha csak most kezdené. A motoros túrázásnak pedig gyönyörű összefoglalója ez a könyv, amiről az embernek csak egy jut az eszébe: menni, menni!"
Juhász Attila Igazgatóság Elnöke, Újház Centrum Zrt.
„Egy kedves barátunk javaslatára vettük fel a kapcsolatot Szimivel a Rhino Tours-nál, az volt a kérésünk feléjük hogy segítsenek egy 8-9 napos Alpok túra koordinálásában. Az útvonalat, a szálláshelyeket, a csomagok szállítását a szervezőkre bíztuk, mi mindössze azt a néhány kultikus hágót jelöltük ki, ahol szívesen motoroznánk. Attila (Szimi) nem csak kiválóan vezette a túrát, hanem mindenre kiterjedt a figyelme, hogy a kis csapatunk maradéktalanul jól érezze magát. Köszönjük neki és segítőinek ezt a csodás élményt, csak pozitív emlékkel gondolunk vissza arra néhány napra, és alig várjuk, hogy megismételjük egy új útvonalon. A profizmus és tapasztalat érezhető volt minden pillanatban, ezért számunkra nem kérdés hogy legközelebb is a Rhino Tours-t választjuk a kétkerekű kalandozásainkhoz!”
Dobai Attila Ügyvezető Igazgató, Harley-Davidson Budapest
„Azt hiszem én már elég „öreg motoros vagyok” 1976 óta nagyon sok kilóméter van a hátam mögött. Megszámlálhatatlan túrán vettem részt. Ezekből nagyon sokat én vezettem. A túrák során megannyi problémával szembesültem, ami sok esetben annak volt köszönhető, hogy nem tudtunk felkészülni az adott ország vagy helyszín sajátosságaiból. Ezért tartom nagyon jó kezdeményezésnek magát a könyvet amiből sokat lehet tanulni. Valamint a túraszervezést is mert nekem elhihetitek, hogy az egy egész embert kíván ha csak az élményre vagyunk kíváncsiak a problémákra pedig nem.
Nagyon sok sikert kívánok, és széles utat nektek!”
Sipos T. Gábor - vezérigazgató, Flytech Innovation Services Zrt.
„Két szerelmem van: a motorozás és a repülés. A technika mellett mindkettőben komoly szerepet játszik a csapat, az együtt töltött idő, az élmények és az a hangulat, ami csak egy jól összeszokott baráti körben alakulhat ki. Sokfelé, több csoporttal is motoroztam már, de azt a kötetlen, felhőtlen, humorral teli közeget, amit „Szimiék” körében lehet megélni, még nem tapasztaltam máshol. Ezen felül csak hab a tortán a rengeteg, színes, izgalmas program, a profi szervezés és lebonyolítás. Persze mindez mit sem ér, ha mi magunk nem vagyunk felkészülve egy hosszabb motoros túrára, vagy nem tudjuk magunkat beleilleszteni a csoportos túrázás közegébe. Ezek olyan ismeretek, amit kínkeserves módon saját kárán tanul meg a motoros ember… vagy megveszi a Világkalandor-t, és megszívlelve az abban leírtakat, „más kárán tanulva” készíti fel magát. Mindamellett remekül is szórakozik a színesen, élvezetes stílusban megírt kalandokon. Én tiszta szívvel ez utóbbi megoldást javaslom!“
Musztrai Ferenc - marketing vezető, Continental Hungaria Kft.
"Bátor húzás könyvet írni manapság. Szimi és Zomax mégis bevállalta, hogy megírják nem mindennapi kalandjaikat. Jó néhány bakancslistás túrán vannak túl. Nem várnak csodára, megszervezik és megcsinálják. Az élet őket igazolja! Talán ez a könyv lehet az első lépés, hogy Te is Világkalandorrá válj, hiszen amilyen biztonságban olvashatod otthon a kedvenc foteledben, ugyanilyen biztonságban viszik végig Ők is a túrákat.
Tarts velük ezeken az izgalmas oldalakon, és egyszer talán élőben is!
Fleischer Jefte - regionális motorkerékpár marketing menedzser, Magyar Suzuki Zrt.
"A Rhino Tours-os srácok nagyon felkészültek, a legjobb helyeket és útvonalakat választják ki a túráikhoz. Most több, mint 10 év tapasztalatát gyűjtötték össze és osztják meg az olvasókkal motoros könyv sorozatukban. Nem véletlen, hogy a Suzukival mi is hosszú ideje dolgozunk velük. Az az érdem részben nekik is köszönhető, hogy Magyarországon a legnépszerűbb túramotor verhetetlenül a Suzuki V-Strom650/XT modell"
Fokt Jenő - Fokt Motor Kft.
„Ha túrát szerveznél a barátaiddal az ismeretlenbe, vagy csak egy motoros kalandokkal teli, szórakoztató olvasmányt szeretnél a hűvös téli napokra, akkor neked ajánlom ezt a hiánypótló motoros útikönyvet, megbízható profik tollából.“
Dobos József - ügyvezető, Újház Centrum Bau-Styl Kft.
„Attilával és Zolival a második 8-9 napos túrán vagyunk túl, általuk eljutunk olyan helyekre, amiket eddig csak a festményeken láttunk. Megmondjuk előre, melyik irányba szeretnénk menni, és ők leszervezik olyan profi módon, hogy tényleg csak a kanyarokra kell figyelnünk. Minden évben velük tervezzük a túrákat, mert a legjobbak.”
Orell Zsolt - önálló bírósági végrehajtó, Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
„Több, mint 25 éve ülök a nyeregben, az életem a motorozás. Jómagam is számtalan túrát szerveztem és vezettem az elmúlt tíz évben. Talán hihetetlenül hangzik, de mégis pályafutásom eddigi legszebb túráját (Pireneusok expedíció) a Rhino Toursnak köszönhetem. Azt a profizmust, precízséget, odafigyelést, amit Zomaxtól kaptam, kaptunk, sosem fogom elfelejteni, sőt: szeretném ezeket túráim során kamatoztatni.
A könyveik is igazi profi munkát tükröznek. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a kötetek a motoros túrázás „Bibliái“. Szinte nincs olyan kérdés a motoros túrázással kapcsolatban, melyre választ, tanácsot ne kapnánk, amit hasznosítani ne tudnánk útjaink során. Örülök, hogy két ilyen kivételes, remek motoros fickót ismerhettem meg.
Sok sikert és széles utat, Rhino Tours! Még sokat fogunk együtt gurulni!“
Falkai Szilárd - operatív igazgató, Kawasaki Magyarország
„Szimivel több, mint 15 éve ismerjük egymást, és ez idő alatt a megszámlálhatatlan sok közös motorostúra barátokká kovácsolt bennünket. Zolival közösen írt könyvét olvasva újra megéltem a korábbi élményeket. Lendületes stílusa közel hozta a régi kalandokat. Személyes hangvétele egy baráti beszélgetés hatását keltette bennem. A gazdag képanyag útikönyv jelleget erősíti, ami még közelebb hozta a jó sztorikat.”
Kapcsolat
Kiadó
Rhino Motors Bt.1032 Budapest, Kiscelli u.18.
Bankszámlaszám: OTP Bank, 11703006-25987023-00000000
Dobosné Huba Ágnes
info@motoroskonyv.huTelefon: +36 20 348 1199
Szimcsák Attila
szimi@rhinotours.huTelefon: +36 20 441 2020
Dobos Zoltán
zoli@rhinotours.huTelefon: +36 30 626 2169